Egy kis összegzés 2018-ról. Újra sikerült több mint hatszáz új sört beszereznem, 622 a végeredmény. Ez volt a harmadik legjobb évem a darabszámokat tekintve. Két új ország (Kambodzsa és Sri Lanka) került fel a listámra. Ebben az évben is a magyar újdonságok domináltak, több mint kétszázat szereztem be közülük. Az egyik fő beszerzési forrásom az újonnan indult Beerselection volt. Az idén nem jártam Németországban és ez meg is látszik az új német sörök darabszámán. Viszont az olasz, francia, horvát és angol söreim száma szépen növekedett az utazásaimnak köszönhetően. Újra csak köszönet a családomnak, elsősorban a türelmükért az utazások során.
2019-re nem tűzök ki magamnak célt a darabszámok tekintetében, de azért ahogyan engedi az időm megpróbálok sok újdonságot találni.

A pincémben a hely már egyre kevesebb, még nem tudom hogyan fogom elrakni jövőre a söreimet. A gyűjteményemről nemsokára újabb képeket fogok feltenni a galériában.

Boldog sörös új évet kívánok mindenkinek aki rendszeresen látogatja oldalamat. Várom továbbra is az észrevételeiteket és kérdéseiteket.

A londoni képeimet majd a 2019-es év kezdésénél fogom felrakni. BÚÉK!


2018. december

Ebben a hónapban 69 sörrel bővült a gyűjteményem

2018.12.30.

Egy hét London karácsonykor. Nagyon jó volt minden és nagyon jól éreztük magunkat a családdal, de azért sör szempontból sem volt rossz. Több pubot is sikerült meglátogatni, ahol nagyon finom söröket kostóltam. Majd pár képet ezekről is fogok feltenni. Sajnos a repülőn nem lehetett volna hazahozni azt a sok sört amit láttam. Nyolcat tudtam megoldani úgy, hogy megvettem, megittam és az üres dobozt hazahoztam. A semminél ez is több. Van köztük két új-zélandi is.

Toast Much Kneaded Craft Lager
Hatherwood Twisted Knots American IPA 
Hatherwood Bitter Iron IPA
Holsten Pils (UK)
Drygate Chimera India Pale Lager
Yeastie Boys Digital IPA
Yeastie Boys Bigmouth Session IPA
Carling Original Lager





Ez egy átlagos Lidl sörválasztékának egy része. Kár, hogy nem tudtam ezeket is mind megvenni.



2018.12.22.

És még egy Monyo sör testvéremnek köszönhetően.

Monyo Boris The Blade 2018



2018.12.22.

Tizenkét sör érkezett a Beerselectiontól. Két angol és tíz magyar.

Monyo / Uradalmi Sörfőzde Hop Harvest
Vaskakas Sörfőzde Hop Harvest 2018 IPA
Mad Scientist Morpheus
Mad Scientist Goodbye Moonmen
Reczer Collabrew Series #9: Random 8
FIRST Imperial Mustache
Stari Balaton IPA
Horizont Pilot Series #14: Rosehip & Rooibos Winter Ale
HopTop Lager
Fűtőház Trans Europ Express
Siren Yu Lu
Siren Soundwawe IPA





2018.12.21.

Két magyar sör a Kóczán Söráriumból. Ezzel idén is elértem a 600. új sört. Még van hátra néhány nap az évből és lesznek még újdonságaim.

Legenda Berserker
Fóti Apacs



2018.12.21.

A német Bierkalender is nagyon jól sikerült válogatás volt. 17 új, nagyon jó kis német sörrel gazdagodtam. Köztük volt az 5300. söröm is.


Camba Bavaria Hopla Dry Hop Lager
Störtebeker Atlantik-Ale
Bergbräu Jubiläumsbier 1868
Wacken Beer Ullr Julbock
Rhaner Kellerbier
Hofmark Bavaria Dry Hop Lager
Dirndl Bräu Schürzenjäger
Ayinger Altbairisch Dunkel Unfiltriert
Hohenthanner Schlossbrauerei Bayrisch Pale Ale
Aldersbacher 1268er Zwickl
Ladenburger Weizenbock Hell
Härke Amber Ale
Bürgerliches Brauhaus Altbairisch Hell
Graminger Kirta Dunkles Weissbier
Alpirsbacher Klosterbräu Kloster Helles
Schlappeseppel Weissbier
Flötzinger Bräu Rosenheimer Märzen







2018.12.20.

Még csak a nemzetközi Bierkalendarral végeztem. A 24-ből 20 volt új számomra. 17 ország sörei voltak a dobozban, közöttük olyan országok  sörei is amelyekből csak egy-két darab volt nekem eddig. Volt például máltai, izraeli, luxemburgi és izlandi is. Egy magyar sör is volt a válogatásban, a Monyo sörfőzdétől. Most következik a német csomag!

Oproer Black Flag (holland)
Alvinne Morpheus Saison (belga)
Samuel Smith Organic Chocolate Stout (angol)
Big Rock Scottish Heavy Scotch Style Ale (kanadai)
Vedett Extra White (belga)
Lord Chambray Special Bitter (máltai)
Maryensztadt Grodzisz (lengyel)
Batzen Bräu Dunkel (olasz)
Ybnstoker Suicide Blonde (német)
Jopen Northsea IPA (holland)
Shmalz Star Trek The Next Generation Captain's Holiday 30th Anniversary Ale (USA)
Dukla Ṥwitezianka (lengyel)
Wold Top Gemini Porter (angol)
Gaedingur Skyrgosi (izlandi)
Del Doge Keep Up Red Lager (olasz)
Orkney Dark Island (skót)
Pravda Chief Poking Fire (ukrán)
Malka Keha (Stout) (izraeli)
La Pirata Nadala (spanyol)
Totenhopfen Lux Ale Original (luxemburgi)







2018.12.15.

Végre megérkezett Ausztriából két újabb Bier Kalendar. Az egyikben mindenféle német sörök találhatók, a másik pedig egy nemzetközi válogatás. Ha minden igaz amit előzetesen olvastam róluk, akkor rengeteg újdonságot fognak tartalmazni számomra. Napokon belül ki fog derülni. Köszi Ákos a fuvart!



2018.12.15.

Egy magyar áruházi sör a Pennyből és egy osztrák sör az Ottakringertől.

Ottakringer Brauwerk Schnittenfahrt
Arany Korsó



2018.12.10.

Három magyar sör a Lidlből.

Sörművek Henry
Sörművek Gigi
Heavy Weight Stout



2018.12.01.

December első sörei. Két angol, egy osztrák és egy japán sör.

Tiny Rebel Clwb Tropical IPA
Tiny Rebel Cali
Bevog Let It Flow Blonde Ale
Hitachino Nest Red Rice Ale



2018. november

Ebben a hónapban 55 új sörrel bővült a gyűjteményem.

2018.11.21.

Végre eljutottam személyesen a Beerselection budapesti boltjába. Rengeteg féle sört lehet kapni boltban, most 11 újdonságot szedtem össze náluk. Köztük volt az 1050. magyar söröm is. 10 magyar és egy cseh sör a végeredmény.

Matuška Summer Ale
Elf Zegi (Zalaegerszeg város söre)
Horizont Pilot Series #13: Pineapple Pale Ale
Hopfanatic Cherry Oak
Kecskeméti Sörmanufaktúra Barack
Reketye Left Handed Dragon
Békésszentandrási Esthajnal '18
Hoppá Red Velvet
HopTop Early Beer'd
Brewthers Superbia
Hedon Indian Summer IPA





2018.11.18.

Sajnos  egy kis csalódást okozott a Kölsch Bierkalender. Nem volt igaz, hogy 24 különböző sör van benne :(.  Több sörből 3-4 darab is volt a dobozban. Így végül csak nyolc új német sörrel gazdagodtam.  Nem baj, azért mind el fog fogyni.

Sünner Kölsch
Peters Kölsch
Mühlen Kölsch
Hellers Kölsch
Sünner Hircus
Schmitz Kölsch
Gilden Kölsch
Zunft Kölsch



2018.11.15.

Még nem bontottam ki a Kölsch dobozt, de addig is öt újdonság. Három belga, egy-egy angol és magyar sört találtam a mai napon.

Meantime Yakima Red
Gallica Adventus
Dubuisson Rasta Trolls
Broeder Jacob Formidabel
Legenda Gluténmentes IPA



2018.11.14.

Megérkezett Ákosnak köszönhetően ez a különleges Bier-Adventkalender. 24 különböző, kizárólag német Kölsch típusú sör található a szép csomagban. Biztos, hogy nagyon sok lesz belőle az új számomra, mivel ilyen fajta sörből eddig nem volt sok nekem. Hamarosan kibontom :).



2018.11.10.

Tizenhat új német sört találtam végül a sörválogatásban. Nem rossz arány :). Meg van az 1450. német söröm is.

Welde Kurpfalz Helles
Schlossbrauerei Herrngiersdorf Hallertauer Hopfen-Cuvée
Osser Gold
Ankerbräu Nördlingen Grandl Helles Lagerbier
Memminger Gold
Kauzen Käuzle Helles Lager
Hösl Märzenbier
Alpenkönig Gold Märzen
Herrnbräu Tradition Festbier
König Wilhelm Ur-Weisse Dunkel
Egerer Schloss Weisse
Eagle Bräu Weizenbier Dunkel
Herrnbräu Publiner Dunkles Exportbier
Kartäuser Doppelbock Dunkel
Egerer Bierkutscher Altbayrisch Dunkel
Schlossbräu Rheder Original Pils





2018.11.10.

Nagyon jó sörcsomagot sikerült szereznem. 24 különböző dobozos, nagyrészt német sör. Első ránézésre sok újdonság lesz köztük számomra. Köszönöm a fuvart Ákosnak. És még úton van egy másik különleges sörválogatás is, szintén Ausztriából.



2018.11.07.

Az egy literes Kaiserdom sörök közül még hiányzott a barna sör, most már ez is kipipálva.

Kaiserdom Dark Lager Bier



2018.11.03.

Egy német és egy izlandi téli sör valamint még egy osztrák sör Bécsből.

Riedenburger Festbier
Einstök Icelandic Winter Ale
Bierschmiede Werk Nr.5. Zirbe



2018.11.01.

Megérkezett a 2018-as Bier Advent Kalender. Már természetesen kibontottam és 11 újdonságot találtam benne. Tíz osztrák és egy német sörrel indult a november.

Bad Santa Christmas Special 2018
Wimitzbräu Christkindl
BrauSchneider Brown Ale
Fohrenburger Vollbier
Flecks Winter Bock
Hops & Malt Ambear
Egger Wälder Edel Pils
Uttendorf Weissbier Hell
Woif Weana Bazi
Frastanzer s'Honig
Herrnbräu Perlenzauber German Pale Ale Edition 2018

Ezek az új söreim:



Ezek a sörök már meg voltak korábbról, de nem fognak kárba veszni:



Még bontatlanul:



2018. október

Ebben a hónapban 42 új sörrel bővült a gyűjteményem.

2018.10.31.

Két különleges és nagyon szép csomagolású új német sört hoztak nekem fiaim Németországból. Nagyon köszi!!!

Insel-Brauerei Insel Saison
Insel-Brauerei Baltic Gose



2018.10.31.

Egy újabb pécsi sör, ezúttal gluténmentes változatban.

Pécsi Sör Prémium Lager Gluténmentes



2018.10.30.

Testvéremnek köszönhetően újabb két cseh sörrel gazdagodtam. Így már meg van a 350. cseh söröm is. Köszi még egyszer!

Konrad Červený Král
Rohozec Cherry Beer



2018.10.27.

Két magyar és két osztrák sör a nap termése. A Soproni után itt a Pécsi APA is.

Pécsi APA
Aspacher Pils'erl
Bogner Braugaus Biker Bier (Helles)
Kunok Söre



2018.10.26.

Megérkezett Kóczán Bálint legújabb kézműves söre, amit természetesen Bálint saját boltjában tudtam beszerezni.

Balfi Szuper Hős (Kóczán Kézműves Sörök)



2018.10.20.

Még hat sör Bécsből, így már meg van az 5200. söröm is.

Wild Beer Epic Saison
Wild Beer Witness
BrewDog Lost Lager
Bevog Punk Rock Holiday Mexican Lager Bergamot Edition
Obertrumer Bio Radler
Gusswerk Brotbier



2018.10.19.

Megérkezett végre nekem is a Beertender utódja a SUB. Szép és hasznos készülék :). Ehhez csak kétliteresek a "hordók", de viszont sokkal többféle sör kapható hozzá. Ausztriában vagy online lehet beszerezni a söröket. A kezdő csomagban négy volt, már a hűtőben pihennek és várnak a csapolásra.



2018.10.19.

Tibi kollegám egy nagyon szép kis sört hozott nekem Ausztriából. Danke!

Thalheim Märzen



2018.10.18.

Most már Sopronban is lehet kapni a Kóczán Söráriumban a Legenda Sörfőzde söreit. Kettő újat találtam köztük.

Legenda Kojo No Tsuki
Legenda Bulldozer



2018.10.11.

Az IPA után itt az Soproni APA. Tetszik a kék színű design. Már meg is kóstoltam, jó kis sör lesz ez.

Soproni Óvatos Duhaj APA



2018.10.09.

Tizennégy új sörrel érkezett meg a legújabb Beerselection csomag. A tizenhárom hazai újdonság mellett egy lengyel sörrel is gyarapodtam.

Fekete Péter Szőke
Fekete Péter Münchausen
Fekete Péter Mézike
Fekete Péter Ír Fekete
Mad Scientist Step, Step, Hop, Shake
Mad Scientist Popstar
Mad Scientist / Sudden Death Brewing Supergeil
FIRST Birthday HopCake Double IPA
Ugar Euphoria
Reczer Collabrew Series #7: Egyszeregy
Horizont Hazy Queen New England IPA
Békésszentandrási 1993
Fehér Nyúl Pils
Stu Mostów ART1 / Camba Bavaria Doppel Weizenbock German IPA







2018.10.06.

Négy belga és egy szlovák újdonság a Kóczán Söráriumból.

Petrus Nitro Quad
Kapittel Watou Tripel Abt
Kapittel Watou Prior
Poperings Hommelbier
Ikkona Sweet Dark Lager



2018.10.04.

Három sör a Lidlből, ismeretlen magyar gyártótól.

Budapest Meggy
Budapest Lager
Budapest IPA



2018.szeptember

Ebben a hónapban 26 új sörrel bővült a gyűjteményem.

2018.09.29.

Nyolc sör Eisenstadtból, köztük a Stiegl Hausbier sorozat egy újabb darabja. Meg van a  750. osztrák söröm is. Ezen kívül négy kézműves görög sört is találtam.

Corsendonk Summum Goudblond
Voreia Wit Beer
Voreia Stout Beer
Voreia Pilsner Beer
Voreia India Pale Ale
Rieder Honig Bier
Rieder Feinster Weissbier Bock
Stiegl Hausbier Methusalem Altbier





2018.09.23.

Egy újabb Motörhead sört tudtam beszerezni. Jól néz ki !

Camerons Motörhead Röad Crew



2018.09.15.

Három sör Bécsből, köztük a Fuller's Past Master sorozat egy újabb tagja. Ezenkívül beszereztem a szokásos Oktoberfest söreimet is a szezon kezdetére.

Fuller's Past Masters 1905 Old London Ale
Sierra Nevada Sidecar Orange IPA
Muttermilch Indira Blondi





2018.09.10.

Egy újabb Iron Maiden sör.

Robinsons Trooper Light Brigade



2018.09.03.

Beerselection újra. Tizenegy magyar és egy cseh újdonság.

Pernstejn Vilem 11º Svetly Lezák
Horizont Pilot Series #11: New Zealand Pale Lager
Vandál IPA
Reczer Collabrew Series #5: Hop Quijote
Zentus Double Kitty
Zentus Betty Juice
Dimbo Lab So 2013 IPA
BAZ Beer Vörös
BAZ Beer Lager
BAZ Beer IPA
BAZ Beer APA
FIRST BDPST Beerfest IPA





2018.09.01.

Szeptember első szerzeménye egy görög nyári sör.

Blue Island



2018.augusztus

Ebben a hónapban 75 új sörrel bővült a gyűjteményem.

2018.08.29.

Két újabb sör a Kóczán Söráriumból.

Fóti Flamingó Tropical IPA
Shipyard American IPA



2018.08.27.

Újabb három sör a múlt hétről. Ezek már hazai beszerzések.

Pécsi Sör Prémium Barna
Fuller's Past Masters 1981 ESB
Erdinger Weißbier Alkoholfrei Lemon



2018.08.25.

Monacoban megtaláltuk az egyetlen monacoi sörfőzde sörözőjét is. Csak csapolva lehetett megkóstolni a söreiket, saját üvegük egyiknek sincs és boltban sem kaphatók. Így csak a megkóstolt kétféle monacoi sör még teli korsóit tudtam lefényképezni emlékbe. Szívem szerint felvenném a söröket és az országot is a listámra, de sajnos hazahozni nem tudtam őket. Ha esetleg van erről véleményetek, akkor írjatok mailt nekem és ez alapján fogom eldönteni :).

Brasseire de Monaco Pils
Brasseire de Monaco Wheat Beer



2018.08.24.

Tizenkét ország 52 különböző sörét tudtam beszerezni az utazás során. Köztük volt az 5100. söröm, illetve a 150. olasz söröm is. Többsége olasz és francia volt, de találtam nyolc év után finn sört is.

Birra Antoniana Vicoli d'Abruzzo (olasz)
Birra Antoniana Borghi Veneti (olasz)
Birra Antoniana Angoli Di Sicilia (olasz)
Tektonik Hercule Witbier (szlovén)
Tektonik Dizzy IPA Amerikana (szlovén)
Arcana Red Ale (olasz)
Arcana Golden Ale (olasz)
Finkbräu Lager (német)
Pedavena Pils 1897 (olasz)
Postina IPA (olasz)
Hermann Müller Weizen (lengyel)
Monastère Blond (holland)
Hollebräu Bionda Speciale (olasz)
Hollebräu Bio (olasz)
Galath Rossa Doppio Malto (olasz)
Galath Bionda Doppio Malto (olasz)
Beck's Berlin Golden Bock (német)
Sonnen Bräu (osztrák)
La Trop Rosée (francia)
Heineken H35 Wild Lager (holland)
Camden Town Gentleman's Wit (angol)
Hartwall Polar Monkeys Chair Man IPA (finn)
Heineken H71 Wild Lager (holland)
Fischer Doreleï (Ambrée) (francia)
Mort Subite Blonde Lambic (belga)
St. Austell Big Job (angol)
33 Export (francia)
Davelghem Blonde (francia)
Samuel Adams Rebel IPA (USA)
Brooklyn Scorcher IPA (USA)
Bavaria 8.6 IPL (holland)
Kronenbourg Kanterbräu (francia)
Pelforth Blonde (francia)
Kellegen Extra Forte 8.0 (francia)
Dagsbier Biere Forte (francia)
Noble Rey Vertigo (French version)
Mort Subite Witte Lambic (belga)
Monaco Bière (francia)
Kronenbourg 7.2 Caractére Malté - Whisky (francia)
Kronenbourg 7.2 Blonde Intense (francia)
Kronenbourg 7.2 Blanche Maltée (francia)
Carrefour Prestige Forte (francia)
Peroni Gran Riserva Bianca (olasz)
Birra Moretti IPA (olasz)
Birra del Borgo IPA (olasz)
Birra del Borgo Dorata (olasz)
Pratorosso Gaita (olasz)
Ichnusa Non Filtrata (olasz)
Hapkin (belga)
McGargles Frank's Lager (ír)
Burgfürst Premium (német)
DAB Maibock (német)

Tizennégy francia sör:







Mindenféle olasz sörök, összesen tizenhét:







Három belga, egy-egy ír, osztrák és finn sör:



Két-két szlovén, angol és amerikai sör:



Holland sörök, kötük a Heineken két limitált szériás újdonsága:



Német sörök:



2018.08.22.

Olaszország, Monaco, Franciaország. Szép nyaralásunk volt a családdal. De természetesen azért most is volt időm sörvadászatra. Itt egy szokásos csoportkép a pontos beazonosítás előtt a szerzeményekről. Elég nehéz volt a csomagtartóban ennyi sört eldugni, de azért megoldottam. Pár nap és meg lesz a feldolgozásuk.



2018.08.10.

Négy sört vásároltam a mai napon. Köztük volt két különleges díszdobozos angol sör is. Szépek és drágák is :). Ezenkívül egy limitált szériás HopTop sört valamint egy cseh világos sört találtam még.

Fuller's Vintage Ale 2017
Fuller's Imperial IPA
HopTop Citra IPA
Primátor Antonín







2018.08.09.

Tizenkét magyar sör a Beerodalomtól. Köztük volt az 1000. magyar söröm is.

Mad Scientist Orange County
Mad Scientist Chill Haze
Rampapa (Bandusz)
Space Next Meteor
Hajdú Serház Lebuj
972 Craft Witbier
972 Craft Premium Dark
972 Craft Helles Lager
972 Craft Bitter Ale
Corner American IPA
Corner American Brown Ale
Corner Czech Pale Lager

A középső Corner sör lett az 1000. magyar söröm:







2018.08.04.

Két sör Ausztriából. Egy osztrák és egy amerikai augusztus első sörei.

Sierra Nevada Hop Bullet Double IPA
Tote Tânte (Collabs Brewery)



2018. július

Ebben a hónapban 57 új sörrel bővült a gyűjteményem.

2018.07.31.

A hónap utolsó napján még három sör a Kóczán Söráriumból, két belga és egy magyar.

Kőszegi Sör IPA
Verhaeghe Barbe Noire
Verhaeghe Echt Kriekenbier



2018.07.30.

Nagy fiaim újra megleptek két görög sörrel. Köszönöm, hogy a nyaralásuk során újra gondoltak rám.

Zythos Vap
Vergina Lager Beer



2018.07.29.

Végeztem az újdonságok beazonosításával. 34 sör a végeredmény. Ebből 24 volt a horvát sör, így már meg van az 50. horvát söröm is.  Négy évvel ezelőtt képest sokkal több kézműves sört találtam. Náluk is beindultak a kisebb sörgyártók. Ezenkívül négy cseh, két spanyol, két lengyel és egy angol sört vásároltam. Illetve meglepetésemre egy újabb ország sörét találtam az egyik szupermarketben. Így Sri Lanka lett a 72. ország amelyből már van söröm.

Lion Lager (sri lankai)
Zadarsko Premium Pivo
PAN Panonska Wheat
PAN Panonska Dark Lager
PAN Panonska APA
Zmajska Pivovara Pale Ale
LAB Barba Pale Ale
Bura Brew Redsand Amber Ale
Brlog Plavuša
Houblon Pale Ale
Houblon Blonde Ale
5th Element Beer IIPA
5th Element Beer ABA
Varionica Pale Ale
Leon Steiner Ruby (cseh)
Leon Steiner Beer Strong (cseh)
Leon Steiner Premium Lager Beer Unpasteurised (cseh)
Leon Steiner Premium Lager Beer Full (cseh)
Damm Lemon (spanyol)
Bock Damm (spanyol)
Worthington's White Shield (angol)
Zmajska Pivovara Hoppy Wheat
Pivovara Medvedgrad Crna Kraljica
Pivovara Medvedgrad Baltazar
Pivovara Medvedgrad Fakin IPA
Pivovara Medvedgrad Zlatni Medvjed
5th Element Beer LELA
5th Element Beer Gerweiss
Ožujsko Rezano
Edelmeister Weizenbier (lengyel)
Edelmeister Schwarzbier (lengyel)
The Garden India Pale Ale
The Garden Pilsner
The Garden Pale Ale

Sri Lankai sör:



Mindenféle horvát sörök:









Horvát dobozos sörök:



Két spanyol, egy angol és két lengyel sör:



Cseh áruházi sörök: