A kezdetekről és a gyűjtés menete
2009-ben
kezdődött minden. A Kisalföld weboldalán jelent meg egy cikk májusban.
Ebben az szerepelt, hogy a győri Grosz András több mint 1200
különböző sört kóstolt már meg. A jó söröket én is régóta kedveltem, de
a gyűjtési szenvedély még nem igazán éledt fel bennem. Maximum néhány
különleges üveget illetve dobozt raktam el magamnak
emlékbe. A cikk elolvasása után viszont úgy éreztem, nekem is van
kedvem és lehetőségem a világ különböző söreinek minél
nagyobb számú összegyűjtésére. Már az elején elhatároztam, hogy
csak azokat a söröket veszem be a gyűjteménybe, amelyeket ténylegesen
elfogyasztottam és az üvege vagy doboza meg is marad nekem. Eleinte a
lakásunkban gyűjtöttem a relikviákat, de mivel nagyon
gyorsan növekedett a darabszám, kénytelen voltam - a szerencsére elég
nagy - pincénket erre a célra elkezdeni használni. 2009. nyarán
voltunk először a családdal Münchenben, a Bayern
München felkészülési meccsére mentünk ki az Audi Kupára. Fantasztikus
élményeink voltak ezekben a napokban. A szállodánkban
találkoztam egy ott dolgozó magyar alkalmazottal, akinek
segítségével eljutottam egy igazi német
"Getränke Markt"- ba. Ekkor ért az igazi meglepetés, hogy létezik
a sörök fantasztikus választéka
egy átlagos német diszkontban is. Ekkor szereztem be 50-60
különböző nagyon jó német sört magamnak. Innentől kezde kezdtem
tudatosan gyűjteni a különböző söröket. 2010. márciusában újra
eljutottunk Münchenbe (30 újabb sör), majd Pozsonyban is sikerült 20
újabb sört beszereznem. Ezután döntöttem el, hogy az addig meglévő
relikviáimat rendszerezni fogom. 2010. májusában sikerült az 500.
féle sörömet megszereznem. Az első 500 sört csak nagyjából
sikerült sorrendbe szednem, de innentől kezdve minden újabb sört
időrendben rögzítettem a számítógépemen és ez tart a mai napig is. A
beszerzett új söröket a ratebeer.com
weboldalon ellenőrzöm le, hogy tényleg újdonságról van-e szó. A sörök
elfogyasztása után az üres üveget vagy dobozt lefényképezem és a
nyilvántartásomban a képét is elhelyezem. Ezután időszakonként
leviszem a pincénkbe ahol próbálom országonként rendezni a polcokra. A
gyűjteményről a képeket a "Galéria" címszó alatt lehet megtalálni.
Családom már régóta mondogatta, hogy ne csak ők lássák a kollekciót,
hanem másoknak is mutassam meg és készítsek egy weboldalt. 2016. év
elején szántam rá magam erre. A lehető legegyszerűbb formában
készítettem el saját magam az oldalt és megpróbálom folyamatosan
frissíteni az új beszerzésekkel. Remélem, aki majd megnézi az értékeli
ezt az "őrült" hobbimat.
A sörgyűjtés helyszínei
Sopronban élek, de mindenhol ahol megfordulok szánok rá időt, hogy felkutassam az
újdonságokat. Ezek közül eleinte a legfontosabbak a családi nyaralások
és kirándulások voltak. München, Bécs, Prága, Pozsony és az
olaszországi városok mind-mind bőséges lelőhelyeknek számítottak. De
Horvátország, Franciaország és Szlovénia is megfelelő terepnek
bizonyult. A munkámhoz kapcsolódóan évente többször is megfordulok
Németországban, ahol gyakorlatilag korlátlan mennyiségben lehet sör
újdonságokat találni. Legyen szó Berlinről, Münchenről vagy a legkisebb
falvakban is megtalálható Getränke Markt-ról, mindenhol rengeteg új
sört tudtam beszerezni. Bár a sörök döntő hányadát magam szereztem be,
de mások is segítik a gyűjtést. A testvéreim ha látnak valamit mindig
megkérdezik meg van-e, és megveszik nekem. Kollegáim is tudtak már sok
újdonságot szerezni nekem. Sőt kaptam már sört a feleségemtől és a
gyermekeimtől is. Eleinte a német és osztrák sörök domináltak a
kollekcióban. A magyar sörök közül jellemzően csak a nagy áruházakban
megtalálható márkákat tudtam beszerezni. Aztán elindultak a különböző
webáruházak és a magyar sörök bámulatos választéka jelent meg a
kínálatban. 2013-tól egyre több helyről tudtam rendelni, főleg magyar
söröket. A legtöbbet a Kézműves Csemegétől, a Beerodalomtól, a Kredenc
Manufaktúrától, de korábban a Venenumtól, a Sörspecialistától és a
Csakajósörtől is szereztem be újdonságokat. Megfordultam
sörfesztiválokon is (Budavári Sörfesztivál, Főzdefeszt, Bécsi
Sörfesztiválok), ahol szintén sok újdonságra tettem szert.
Milyen söröket szeretek
Elsősorban
a jó bajor és osztrák világos söröket kedvelem, azok közül is az
Oktoberfest, Helles illetve Märzen típusúak a kedvenceim. De a
búzasöröket illetve a kellerbier típusú söröket is szeretem. Mostanában
egyre több IPA sör is nagyon ízlik. Amiket nem nagyon kedvelek
azok a túl erős, valamint a túlzottan karamellás ízű sötét sörök.
De mivel a gyűjteményből ezek sem hiányozhatnak, ezért megkóstolom
ezeket is. Vannak még az ihatatlan kategóriába tartozó olcsó áruházi
sörök, amiket csak becsületből kóstolok meg, pár korty után sokszor a
mosogatóban végzik.
A német sörmárkák közül az Augustiner a fő
kedvencem, főleg csapolva Münchenben az Augustiner sörözőben. A
búzasörök közül a Weihenstephaner sörökre esküszöm. Nagyon ízlettek még
a berlini Georgbrau sörözőben csapolt, helyben készült sörök
illetve Prágában -ban
készülő és helyben fogyasztható sörök is. A magyar sörök közül jelenleg
a Békésszentandrási Ogre Sör a kedvencem. De ezek csak kiragadott
példák, a megkóstolt sörök nagy része teljesen rendben volt,
szerencsére viszonylag kevés a számomra nagyon rossz sör.
Különlegességek, országok
Egy
idő után a mennyiség mellett elkezdtem arra is figyelni, hogy minél
több különböző országból legyen söröm. Jelenleg 64 ország sörei
vannak meg a gyűjteményemben. Vannak köztük szerintem igazi
különlegességek is. Ilyennek tartom az egyenesen Ugandából illetve
Dél-Afrikából hozott egy-egy sört, amelyeket egyik rokonom szerzett
nekem. A kollegámtól kapott tanzániai sörre is büszke vagyok. Az öt
különböző Egyiptomból kapott sört is ide sorolnám. A feröer-szigeteki
illetve új-zélandi példányok is különlegesek. Vannak még
hiányzó európai országok, amelyekből eddig még nem sikerült beszereznem
újdonságokat. Szerencsére Németországban és Ausztriában elég nagy
a választék, előbb-utóbb meglesznek ezek is.
A
mennyiséget nézve a
közel 1200 különböző német, a 600 felé közeledő osztrák, a majdnem 500
magyar, a több mint 100 olasz sör a büszkeségem. De a cseh söreim
száma is közeledik a 300.-hoz. Két alkalommal is előfordult,
hogy egy nap alatt több mint 80 darab különféle új sört tudtam
beszerezni.
A sörösüvegek és
dobozok mellett egyre több sörös korsóm is van, ezek száma 100
körüli. Nagy részüket a megvásárolt sörök mellé kaptam illetve
testvérem ajándékozta nekem. Nem célom, hogy ezekből jelentősen több
legyen, mert azokat már tényleg nem tudnám hová tenni.
2016. január